A hadsereg hozzátette, hogy légierő gépei a Hezbollah mintegy 280 létesítményét támadták szerdán, köztük azokat a rakétaindító állásokat, amelyekből Cefatot, Naharíját és a Haifától keletre fekvő völgyeket vették célba – írja az MTI.
A libanoni egészségügyi minisztérium adatai szerint az izraeli légierő szerdai támadásainak huszonhárom halálos és kilencvenöt sebesült áldozata van.
Az ENSZ humanitárius ügyekkel foglalkozó hivatala (OCHA) szerint csak az elmúlt öt napban – amióta jóval súlyosabbá vált az Izrael és a Hezbollah közötti konfliktus – több mint 90 ezer libanoni kényszerült elhagyni otthonát.
A Hamász palesztin iszlamista szervezet tavaly októberi terrortámadása óta viszont – amely után Izrael hadműveletet indított a Gázai övezetben, majd a Hamász támogatásaként a Hezbollah elkezdte támadni Izraelt, és válaszcsapásokat kapott – mintegy 200 ezren, többségükben dél-libanoniak kényszerültek feladni otthonukat.
Szerda este ülést tart az izraeli biztonságpolitikai kabinet, majd csütörtök reggel Benjámin Netanjahu miniszterelnök New Yorkba utazik, és beszédet mond az ENSZ Közgyűlésének ülésszakán, és várhatóan szombat este tér haza.
Röpködnek a tízmilliárdok: óriási fegyverüzletet kötött az Egyesült Államok és Izrael
Washington 20 milliárd dollár értékű fegyvereladást hagyott jóvá, beleértve 50 F-15-ös vadászrepülőgépet és fejlett levegő-levegő rakétákat. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat