Izrael csütörtökön visszahívta spanyolországi nagykövetét, elmélyítve ezzel a két ország közötti diplomáciai szakadékot Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök Izraellel szembeni folyamatos bírálatai közepette – írja a Politico.
„A spanyol miniszterelnök felháborító megjegyzéseit követően, aki ismét alaptalan vádakat ismételgetett, úgy döntöttem, hogy visszahívom spanyolországi nagykövetünket jeruzsálemi konzultációra” – jelentette be Eli Cohen izraeli külügyminiszter. Korábban Pedro Sánchez az RTVE spanyol közszolgálati műsorszolgáltatónak nyilatkozva kijelentette, hogy
komoly kétségei vannak afelől, hogy Izrael betartja-e a nemzetközi humanitárius jogot a gázai katonai válaszlépések során,
amely hadműveletben a Hamász vezette egészségügyi minisztérium szerint több mint 13 000 ember halt meg a militáns csoport október 7-i erőszakos támadása után, amelynek 1200 áldozata volt Izraelben.
Netanjahu is beleállt Sánchezbe
A megjegyzéseket követően Benjámin Netanjahu miniszterelnök is arra kérte Cohent, hogy hívja vissza Spanyolország izraeli nagykövetét „a spanyol miniszterelnök szégyenletes megjegyzései miatt azon a napon, amikor a Hamász terroristái izraelieket gyilkoltak meg fővárosunkban, Jeruzsálemben,” utalva arra a lövöldözésre, amelyben csütörtök reggel három ember halt meg egy jeruzsálemi buszmegállóban.
„Izrael a nemzetközi jognak megfelelően cselekszik, és továbbra is ennek megfelelően fog cselekedni, és addig folytatja a háborút, amíg az összes túszt ki nem szabadítja, és a Hamászt ki nem iktatják a Gázai övezetből” – tette hozzá Cohen.
Kevesebb mint egy héten belül ez a második alkalom, hogy Izrael beidézte a spanyol nagykövetet a spanyol miniszterelnök kritikus megjegyzései miatt. A múlt héten Izrael Sánchezt és Alexander De Croo belga államfőt az Egyiptom és Gáza közötti rafahi határátkelőnél tett látogatásuk során tett megjegyzéseik miatt ostorozta, amikor mindketten bírálták a Gázai övezetben élő civilek elleni izraeli támadásokat, és hangsúlyozták, hogy több humanitárius segélyt kell beengedni a palesztin enklávéba.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban