Az ATV Híradó kérdésére Paczolay Máté külügyi szóvivő megerősítette, hogy magyarok is tartózkodnak a Gázai övezetben.

„Az övezetben tartózkodó 15 magyar állampolgárral a konfliktus kitörése óta napi szinten folyamatos kapcsolatban vagyunk. A rendkívül nehéz helyzetük ellenére épségben vannak, de a biztonsági körülmények miatt többször is tartózkodási helyet kellett változtatniuk az elmúlt napokban” – áll a Külügyminisztérium az ATV Híradójának küldött válaszában.

Hozzátették, hogy a térségbeli nagykövetségeik folyamatosan vizsgálják az evakuációs lehetőségeket, valamint egyeztetnek minden számításba vehető nemzetközi partnerrel a magyarok kimenekítése érdekében.

Továbbra sem lehetséges hazaszállítani a magyarokat

tel-avivi és kairói nagykövetségeink szorosan együttműködnek, és valamennyi nemzetközi partnerünkkel folyamatos kapcsolatban vagyunk annak érdekében, hogy az állampolgárainknak lehetősége nyíljon biztonságban elhagyni az övezetet. Ennek feltételei azonban jelenleg nem adottak” 

– közölte Szijjártó Péter szerda reggel Facebook-bejegyzésében.