Azt írta: ezáltal mindhárom olyan magyar túsz visszanyerte szabadságát, aki az izraeli-Hamász megállapodás alapján a szabadon bocsátandó kategóriába tartozott (nők és gyermekek). „A katari államminiszter kollégának köszönetemet fejeztem ki azért, hogy az ígéretüknek megfelelően segítették a magyar túszok kiszabadulását” – tette hozzá Szijjártó Péter.
Izraeli bejelentés szerint összesen tizennégy izraelit – köztük egy orosz-izraeli kettős állampolgárt – és három thaiföldit adtak át a nemzetközi vöröskeresztnek. A segélyszervezet szerint a kiszabadult túszok megfelelő egészségi állapotban vannak. A túszok harmadik csoportjában kilenc gyermek, két anya, két idős nő és egy férfi térhet haza szeretteihez.
A magyar állampolgársággal is rendelkező két kislány, a 8 éves Ella és a 15 éves Dafna Eljakim édesapjuknál, a Nahal Óz kibucban töltötték október első hétvégéjét, amikor a Hamász fegyveresei betörtek Izrael déli részébe. A terroristák megölték édesapjukat, Noamot, élettársát, Diklát, valamint Dikla 17 éves fiát, Tomert. A kislányok édesanyja, Majan Zin magyar állampolgár, azóta harcolt kiszabadításukért, azt is felajánlotta, hogy átveszi a lányok helyét a túszok között.
Hazatérhet a 4 éves, amerikai-izraeli kettős állampolgár Abigail, Roy Edan, a ynet fotóriporterének kislánya, akinek mindkét szülőjét meggyilkolták a Hamász terroristái október 7-én Kfar Azában.
A szomszédos Brodah család négy tagja, a 40 éves édesanya, Hágár és gyermekei, a 10 éves Ofri, a 8 éves Juvál és a 4 éves Uriah is hazatérhet, és találkozhatnak az értük ötvenegy napja küzdő édesapával, Avihájjal.
Az Almog-Goldstein család négy tagja került vissza Izraelbe: Hen, a 48 éves édesanya három gyermekével, a 17 éves Agammal, a 11 éves Tallal és a 9 éves Gallal. Nadavot, a férjet és édesapát, valamint a legidősebb lányt, Jamot meggyilkolták a terroristák.
Szinten elengedték a 84 éves Alma Avrahamot és a 62 éves Aviva Szigelt. Az egyik idős nőt szabadulásuk után azonnal helikopterrel izraeli kórházba szállították a 13-as kereskedelmi TV értesülése szerint.
Kiszabadulhatott a 25 éves, orosz-izraeli kettős állampolgár Roni Krivoi, aki a Nova zenei fesztiválon dolgozott az október 7-i terrortámadás idején, s akit szintén a Gázai övezetbe hurcoltak a terroristák.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró