A Gázai övezet elleni nukleáris csapás lehetőségéről beszélt egy rádióinterjúban Amiháj Elijáhu izraeli miniszter, amitől vasárnap Benjámin Netanjahu kormányfő és Joáv Galant védelmi miniszter is elhatárolódott az MTI tudósítása szerint. A The Times of Israel angol nyelvű izraeli lap beszámolója emlékeztet, hogy Elijáhu a jobboldali Zsidó Erő politikusa, örökségügyi miniszter, és nem tagja a hadműveleteket irányító biztonsági kabinetnek. Az interjúban arról kérdezték, hogy szerinte atomcsapást kell-e mérni a Gázai övezetre. Erre Elijáhu azt mondta: „ez is egy lehetőség”.
Erre reagálva Benjámin Netanjahu miniszterelnök az X-en közölte, hogy „Amiháj Elijáhu nyilatkozatának semmi köze a valósághoz”.
„Izrael és az izraeli haderő a nemzetközi jog legszigorúbb előírásai szerint jár el, hogy elkerülje, hogy ártatlanoknak bántódása essen. Ez egészen a győzelmünkig így is lesz”
– írta a kormányfő a közösségi oldalon, s egyúttal felfüggesztette Elijáhu részvételét a kormányüléseken.
Joáv Galant védelmi miniszter alaptalannak és felelőtlennek nevezte Amiháj Elijáhu kijelentését.
„Még jó, hogy nem ilyen emberek kezében van Izrael biztonsága”
– írta a politikus szintén az X-en.
A miniszter szavait Jaír Lapid ellenzéki vezető is elítélte, és „egy felelőtlen miniszter elborzasztó, őrült megjegyzésének” nevezte. Lapid egyúttal felszólította Netanjahut, hogy távolítsa el a kormányból Elijáhut, mert szerinte a „szélsőségesek jelenléte a kormányban veszélyt jelent ránk és a háború sikerére”.
Izrael hivatalosan soha nem ismerte el, hogy rendelkezik nukleáris fegyverekkel.
Az örökségügy első embere mondott még erőseket az atomcsapáson túl is
Amiháj Elijáhu az interjúban azt is ellenezte, hogy humanitárius segély bejuthasson a Gázai övezetbe, arra hivatkozva, hogy „a náciknak sem adnánk humanitárius segélyt”, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Gázai övezetben nincsenek olyan civilek, akiknek ne lenne közük a konfliktushoz. A politikus arról is beszélt, hogy aki palesztin vagy Hamász-zászlót lenget, annak „nem szabadna a Földön élnie a továbbiakban”. Kitért arra is, hogy szerinte Izraelnek vissza kellene foglalnia a Gázai övezetet, és újjáépítenie azokat a telepeket, amelyeket 2005-ben, az egyoldalú kivonuláskor hátrahagyott. Az ott élő palesztinok sorsával kapcsolatban pedig azt mondta, hogy „mehetnek Írországba vagy a sivatagba”.
Izrael: mindenki meneküljön Gázából!
Az izraeli hadsereg menekülésre szólította fel a Gázai övezetben lévő polgári lakosokat.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Senki sem számított erre: rendkívül agresszív ragadozók jelentek meg a Balatonban
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Hiába az ismerős szám, már ezt is lenyúlták a csalók: mostantól ez az SMS lehet a legkockázatosabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut