A manhattani bíróságon benyújtott büntetőfeljelentésben az ügyészek azt állítják, hogy az iráni Forradalmi Gárda egyik tisztviselője szeptemberben utasította Shakerit, hogy dolgozzon ki egy tervet Trump megfigyelésére és megölésére. Shakeri egyébként azt mondta, az iráni kormány szerint a választások után könnyebb lenne meggyilkolni Trumpot, mert azt hitték, hogy veszíteni fog, de hozzátette, hogy nem szándékozik ilyan gyilossági tervvel előállni hét napon belül, ezért az Iráni Forradalmi Gárda tisztviselői felfüggesztették a megbízást. A férfi állítólag azt is elmondta az ügyészeknek, hogy iráni kapcsolatai arra kérték őt, hogy tervezzen tömeges lövöldözést izraeli turisták ellen Srí Lankán, 2024 októberében, egy évvel a Hamász Izrael elleni támadásai után.
Az igazságügyi minisztérium emellett vádat emelt két másik ember ellen, akiket állítólag egy olyan amerikai újságíró megölésére toboroztak, aki hangosan kritizálta Iránt – írta meg a BBC.
Az iráni külügyminisztérium szóvivője, Esmaeil Baghaei elmondta, hogy a múltban is merültek fel hasonló vádak amerikai elnökök elleni merényletekkel kapcsolatban, amelyeket Irán tagadott, és hamisnak bizonyultak. Baghaei szerint az ilyen állítások megismétlése „tovább bonyolítja az Egyesült Államok és Irán közötti kérdéseket".
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dróntámadással fenyegették meg Orbán Viktort
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Sorra zárnak be a magyarok kedvelt üzletei, súlyos ára lesz a mélyülő válságnak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre