Hétfő hajnalban Irán rakétákkal támadta Izrael több városát, köztük Tel-Avivot és Haifát, és legkevesebb öt ember meghalt, többtucatnyian pedig megsebesültek – írja az Index több forrás nyomán.
Az izraeli mentőszolgálatra hivatkozó Reuters beszámolója szerint a hadművelet válasz Izrael múlt héten történt, iráni katonai és nukleáris célpontokat ért támadásaira. Az izraeli hadsereg tájékoztatása alapján a rakétákat közvetlenül Iránból indították. A hatóságok közlésére építve a Times of Israel arról adott hírt:
a támadásokban legkevesebb öt fő lelte halálát, több mint 90 embert pedig kórházba vittek.
Tel-Avivban robbanások hallatszottak, több lakóépület megsemmisült, ablakok törtek ki a közeli szállodákban és az amerikai nagykövetség közelében. Az Iráni Forradalmi Gárda közölte, hogy a támadásban új módszert alkalmaztak, amely „zavart okozott” Izrael többrétegű védelmi rendszereiben – számolt be a BBC.
A konfliktus kiéleződése a G7-országok kanadai csúcstalálkozója előtt történt, ahol kiemelt napirendi pontként szerepel az izraeli–iráni helyzet. A nagyhatalmak deklarált célja elkerülni az eszkalálódást.
Frissítés: nőtt az áldozatok száma
Nyolcan meghaltak és több mint százan megsebesültek a hétfőre virradó éjszakai iráni rakétatámadásokban, ezt jelentette a helyi mentőszolgálat újabb közlésében.
Teljesen lángba borulhat a Közel-Kelet: mozgósították az izraeli csapatokat a határok mentén
Izrael és Irán között újabb veszélyes szintre lépett a konfliktus: miközben Teherán az izraeli lakosságot próbálja félrevezetni hamis telefonhívásokkal, az izraeli védelmi miniszter drámai üzenetet küldött, miszerint „Teherán égni fog”. A libanoni és a szíriai határok mentén is felvonultak az izraeli tartalékosok. Részletek.Ismeretes, péntek hajnalban Izrael nagyszabású légicsapást mért Iránra, célba véve a perzsa állam nukleáris létesítményeit és katonai infrastruktúráját. Mindkét országban rendkívüli állapotot hirdettek, a térség pedig újabb háború küszöbén áll.
Az iráni egészségügyi minisztérium adatai szerint az izraeli bombázásban eddig legkevesebb 1200 személy sérült meg és 224 ember halt meg, miközben az áldozatok 90 százaléka civil. A csapások elől rengeteg óvóhelyre le lehet jutni, azok közeledtét pedig telefonra érkező riasztások többször is jelzik.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban