Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán azt közölte, hogy minden országnak, amely kereskedelmi kapcsolatot tart fenn az Iráni Iszlám Köztársasággal, 25 százalékos vámot kell fizetnie az Egyesült Államokkal folytatott minden üzleti tevékenységére. „Ez a rendelet végleges és jogerős” - írta az elnök az n-tv.de német hírportál beszámolója szerint.
A közleményből nem derül ki pontosan, hogy Donald Trump mit ért az „Iránnal folytatott üzleti tevékenység” alatt. Az Iráni Iszlám Köztársaság legfontosabb kereskedelmi partnerei Kína, Törökország, India, az Egyesült Arab Emírségek és Irak.
Az elmúlt hetekben országszerte zajlottak tiltakozások az iráni vezetés ellen, amelyek során számos városban komoly zavargások és erőszakos összecsapások történtek. A demonstrációkat eredetileg a valutaválság és a romló gazdasági helyzet váltotta ki, de az idő előrehaladtával egyre inkább a politikai rendszer elleni tiltakozássá alakultak, amelyekre az iráni biztonsági erők brutális kegyetlenséggel válaszoltak: az iráni emberi jogi szervezet adatai szerint a tüntetések kezdete óta legalább 648 demonstráló vesztette életét, más becslések szerint akár 6000 is lehet az áldozatok száma.
Trump nyilvánosan támogatta a demonstrálókat, és figyelmeztette az iráni kormányt, illetve továbbra is mérlegeli a katonai beavatkozás lehetőségét, bár egyelőre a diplomácia marad az elsődleges megoldás.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Saját aranyukra fáj a németek foga
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti