A NetBlocks globális internetfigyelő szervezet azt jelentette, hogy Iránban, ahol még decemberben 28-án tüntetések törtek ki, 84 órája egyáltalán nem működik a lakosági internetszolgáltatás - írta az MTI.
A NetBlocks szerint az ilyen típusú cenzúra közvetlen fenyegetést jelent az Iszlám Köztársaság polgárainak biztonságára és jólétére egy olyan pillanatban, amely kulcsfontosságú az ország jövője szempontjából.
Kapcsolódó
Donald Trump amerikai elnök az Air One Force fedélzetén vasárnap újságíróknak arról beszélt, hogy az Egyesült Államok intézkedéseket fontolgat az iráni lakosság internet-hozzáférésének helyreállítása érdekében, többek között az Elon Musk tulajdonába lévő Starlink mobil terminálokon keresztül. Donald Trump azt mondta, hogy erről egyeztet Elon Muskkal.
Iránban két hete zajlanak a tüntetések az ország vezetése ellen. A hatóságok erőszakkal lépnek fel az utcákra vonuló emberekkel szemben, és az internetet is lekapcsolták, a lakosság nem tud online kommunikáln, nehéz információkat szerezni a valódi helyzetről. A 85 millió lakosú közel-keleti országban a hétvégi megmozdulások kiemelkedő részvétellel zajlottak, és a két hét eseményei közül a legintenzívebbnek számítottak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben