Mintegy két hónappal azután, hogy lezárult a 12 napig tartó háború Izrael és Irán között, az alelnök Teheránban a nagyobb iráni egyetemek rektoraival tartott megbeszélésén azt mondta: minden pillanatban készen kell állniuk egy újabb összecsapásra, mivel máig nem történt még csak tűzszünet sem, inkább az összecsapások leállításáról lehetne beszélni.
Hozzátette, hogy a vitás kérdések megoldásának persze létezik tárgyalásos módja is, azonban nem tudják, mennyire hajlandó erre a másik fél.
Egy nappal korábban, vasárnap a Sarg című iráni lap dézte Mohammed Jahja Szafavit, Irán lefgőbb vallási és politikai vezetőjének, Ali Hamenei ajatollahnak a katonai tanácsadóját, aki azt mondta, az iszlám köztársaság „a legrosszabb forgatókönyvre készül".
Szafavi ugyancsak arról beszélt, hogy nincs szó valódi tűzszünetről, a két ország a háború szakaszában van.
A 12 napon át tartó, több mint ezer iráni halálos áldozattal járó konfliktus június 24-én ért véget, ezt követően pedig az iráni vezetés és hadsereg többször hangoztatta Teherén felkészültségét egy esetleges újabb összecsapásra, bár leszögezte: Irán nem akar háborút Izraelben a harcok 28 halálos áldozatot követeltek – írja az MTI.
Most éppen tűzszünet: hova tűnt 400 kilónyi iráni urán, ami tovább dúsítva tíz atombombára lenne elég?
Az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint az Egyesült Államok és Izrael lassítják a meggyengített Irán atomprogramját, de a jövőben bármikor újra lecsaphatnak majd.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban