Több mint egy hónappal az Izraellel vívott 12 napos háborút követően Irán egy kormányzati testület létrehozásáról döntött a katonai képességek erősítése végett - közölte vasárnap az iráni állami televízió.
A tájékoztatás szerint a Legfőbb Nemzetbiztonsági Tanács egy Nemzeti Védelmi Tanács létesítéséről döntött, amelyet Maszúd Peszeskján iráni elnök vezetne, és tagjai lennének több miniszter mellett a katonai felsővezetés parancsnokai is.
Kapcsolódó
Az új testület feladata lesz „felülvizsgálni a védelmi stratégiákat" és „kibővíteni Irán fegyveres erőinek képességeit"
- ismertette az állami televízió.
Izrael június 13-án indított nagyszabású légitámadást az Iszlám Köztársaság ellen, napokig bombázta különösen az ottani katonai és nukleáris létesítményeket. Irán drón- és rakétacsapásokkal válaszolt a zsidó állam területe ellen. Végül az Egyesült Államok is becsatlakozott június 22-én a konfliktusba Izrael oldalán, légicsapást mérve a fordói, natanzi és iszfaháni atomlétesítményekre. Izrael és Irán között végül június 24-én tűzszünet lépett életbe. Hivatalos adatok szerint a 12 napos háború Iránban ezernél is több ember életét követelte, Izraelben pedig 29 vesztették életüket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik