Napok óta tartanak a tiltakozások az iráni vezetés ellen, amelyek során számos városban komoly zavargások és erőszakos összecsapások történtek. A demonstrációk hatására az iráni hatóságok széles körű internetblokádot vezettek be, ami megnehezíti a kommunikációt és az információáramlást.

A legújabb hírek szerint Elon Musk ingyenesen elérhetővé tette a Starlink műholdas internetszolgáltatását Irán területén. Az aktivisták információit a SpaceX-hez közel álló források is megerősítették a Bloombergnek, a SpaceX azonban egyelőre nem adott ki hivatalos nyilatkozatot - írta az n-tv.de német hírportál.

A cikkből kiderül, hogy a Starlink használatához speciális antennákra és vevőkészülékekre van szükség, amelyeket Iránban már korábban betiltottak, ennek ellenére az eszközök csempészútvonalakon bejutnak az országba, gyakran életveszélyes körülmények között. Korábbi becslések szerint mintegy 20 ezer terminál lehet Iránban, ám a Holistic Resilience nevű szervezet már több mint 50 ezer eszközről beszél.

A kompakt terminálok közvetlenül kommunikálnak a Starlink műholdjaival, így kevésbé függnek az állami infrastruktúrától, ám sajtóértesülések szerint az iráni hatóságoknak már sikerült részben zavarniuk a szolgáltatást.

Az internet hiánya miatt Iránból meglehetősen kevés információ jut a külvilághoz a valódi helyzetről. A legfrissebb jelentések szerint az utcákon továbbra is folytatódnak a tiltakozások a rezsim ellen, aktivisták szerint pedig már több mint 2500 ember vesztette életét a zavargásokban.

Donald Trump amerikai elnök vasárnap közölte: az Egyesült Államok intézkedéseket fontolgat az iráni lakosság internet-hozzáférésének helyreállítása érdekében, többek között az Elon Musk tulajdonába lévő Starlink mobil terminálokon keresztül. Erről ITT írtunk bővebben.