Az amerikai csapások nem tudták teljesen megsemmisíteni Irán kulcsfontosságú nukleáris létesítményeit. Az Egyesült Államok nagyobb kárra számított, mivel egy előzetes értékelés szerint a létesítmények főbb részei még mindig állnak. Ez nem jó jel az amerikaiak számára.
Az értékelés szerint a csapások körülbelül 3-6 hónapra vettették vissza Irán nukleáris programját, azonban Irán dúsított uránkészletét nem semmisítették meg, így Teherán centrifugái nagyrészt érintetlenek maradtak – írja a CNBC.
Izrael azzal fenyegetőzött, hogyha Irán újraépíti a nukleáris programját, akkor újra lecsapnak.
Az iráni parlament egy törvény elfogadásával kiásta az utat afelé, hogy felfüggesszék együttműködésüket a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel, amennyiben ebben közreműködik az iráni nemzetbiztonsági tanács is.
A lépés azután következett be, hogy a NAÜ szerint Teherán nukleáris programjával megsérti a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződésben vállalt kötelezettségeit. Irán azonban úgy gondolja, a szervezet politikai eszközzé vált.
Nem ez az első alkalom, hogy Irán felfüggesztené a NAÜ-vel való együttműködését, sőt, egyszer már meg is tette azt. 2006-ban Irán hasonlóan vélekedett a szervezetről: politikai eszköznek tekintette azt.
Az iráni atomprogram maximum csak lassult, de le nem állt.
Szakértők figyelmeztetnek, hogy Irán nukleáris képességei nem csak a létesítményeken alapszanak, hanem a mély tudásban is, amit az évek során elsajátítottak, és ez egy olyan dolog, amit sokkal nehezebb kiirtani
- olvasható a WUNC cikkében.
Szijjártó közös érdeknek nevezte, hogy Trumpékkal bővítsük az atomegyüttműködést
A magyar miniszter a NATO-csúcs előtt beszélt egy sort az amerikai külügyér helyettesével, és egyebek mellett arra jutottak, hogy az új nukleáris technológiák megjelenésére kiemelt figyelmet kell szentelniük.Ha érdekli, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A Nézőpont úgy látja, Orbán Viktor alkalmasabb kormányfőnek, mint Magyar Péter
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Ennek a tavaszias időnek biztosan nem fogunk örülni