Magyar Péter és Dobrev Klára mentelmi joga mellett az olasz Ilaria Salis mentelmi jogának felfüggesztését is elutasította az Európai Parlament. Salist azzal vádolják, hogy részt vett 2023 februárjában csoportos támadásokban Budapesten, emiatt Magyarországon börtönbüntetésre is ítélték.
A képviselő sorsa azonban egyetlen szavazaton múlott: 306-an szavaztak ugyanis a mentelmi jogának fenntartása mellett, 305-en pedig ellene, 17 tartózkodás mellett.
A szavazás után taps tört ki a teremben, egy képviselő Salisnak egy virágcsokrot is átadott.
A szavazás előtt Manfred Weber, a konzervatív Európai Néppárt vezetője felszólította a törvényhozókat, hogy tartsák be a Parlament belső szabályait, amelyek kimondják, hogy a törvényhozók csak a hivatali idejük alatti cselekedeteikért élveznek védelmet, és függesszék fel Ilaria Salis mentelmi jogát.
Markus Ferber, az EPP képviselője panaszkodott, hogy a gépe meghibásodott a szavazás során, és kérte a voksolás megismétlését. Roberta Metsola, a parlament elnöke azonban ezt elutasította – számolt be róla a Politico.
Engedélyt adott a parlament, indulhatnak az eljárások az ellenzéki képviselők ellen
Az Országgyűlés kormánypárti többsége hat momentumos és egy párbeszédes képviselő mentelmi jogát függesztette fel a tavaszi tüntetésekhez, demonstrációkhoz kapcsolódó szabálysértési ügyek miatt.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt