A Kínai Kommunista Párt pénteken kizárta két legmagasabb rangú tábornokát, Ho Vej-tungot és Miao Huát, valamint további hét katonai vezető ellen is fegyelmi eljárás indult korrupció gyanúja miatt – közölte pénteken a kínai védelmi minisztérium.

A tárca közleménye szerint a kizárás alá vont személyek, köztük Ho Vej-tung, a kínai központi katonai tanács korábbi elnökhelyettese és Miao Hua, a hadsereg volt politikai vezetője „súlyosan megsértette a pártfegyelmet, és jelentős mértékű, befolyással való visszaéléssel összefüggő bűncselekményekkel gyanúsíthatók” – közölték.

A vizsgálatok megállapították, hogy a kilenc személy súlyosan megsértette a pártfegyelmet és korrupciós bűncselekményeik rendkívül súlyos természetűek, mely különösen kedvezőtlen társadalmi hatással járnak 

– fogalmaztak.

A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának döntése értelmében mind a kilenc vezetőt kizárták a pártból és megfosztották őket rangjuktól – áll a közleményben, mely szerint kizárásukat a testület soron következő plenáris ülésén fogják hivatalosan is megerősíteni.

Ho Vej-tung 1966 óta az első, még hivatalban lévő tábornok, akit ilyen körülmények között váltottak le a központi katonai bizottságból.

A 68 éves katonai vezető a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg egyik legmagasabb rangú parancsnoka volt.

A 69 éves Miao Huát már 2024 júniusában eltávolították a legfelső szintű katonai parancsnokságból, miután 2023 novemberében vizsgálat indult ellene „súlyos fegyelmi vétségek” miatt.

Hszi Csin-ping kínai elnök átfogóbb korrupcióellenes intézkedései nyomán az elmúlt két évben több, a kínai hadsereget érintő korrupciós ügyről számoltak be a kínai médiában. A legnagyobb visszahangja Vej Fong-ho és Li Sang-fu korábbi védelmi miniszterek korrupciós ügyeinek volt, miután a belső vizsgálatok szerint kihasználva tisztségüket hatalmas pénzösszegeket és értéktárgyakat fogadtak el.

A Z generáció döntheti meg a kínai rezsimet?

Kínában már minden ötödik 16 és 24 év közötti fiatal munkanélküli a 2023. augusztusi hivatalos adatok szerint. A kormányzat attól tart, hogy a társadalmi elégedetlenség fokozódásával a kiábrándult fiatalok veszélyt jelenthetnek a kommunista párt uralmára. Bővebben >>>