Peking azt közölte az uniós tisztviselőkkel, hogy Hszi Csin-ping helyett Li Csiang miniszterelnök találkozik az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnökével.
A kínai kormányfő a Reuters szerint általában akkor vesz részt a csúcstalálkozón, ha azt Brüsszelben tartják, míg az elnök Pekingben szokott otthont adni neki, ám most a kerek évforduló apropóján az EU szeretné, ha Hszi csin-ping is Európába látogatna és megemlékezzen a Peking és a blokk közötti fél évszázados kapcsolatokról.
Brüsszel és Peking között fokozódott a feszültség az ukrajnai háború kitörése óta, az EU pedig azzal vádolja Kínát, hogy támogatja a Kreml-t, tavaly pedig vámokat is kivetett a Kínából érkező elektromos járművekre.
A hírügynökségnek uniós tisztviselők azt nyilatkozták, folyamatban vannak az informális megbeszélések az idei EU-Kína csúcstalálkozó időpontjának meghatározásáról, ugyanakkor a kínai minisztérium semmilyen információval nem tudott a lapnak szolgálni.
Örökké él a kínai elnök, Hszi Csin-ping
Miközben mindenhol másutt forradalmi változásokat szolgálnak a mesterséges intelligencia rendszerek, addig Kínában éppenséggel azt érték el vele, még Hszi Csin-ping halála után se változzon semmi.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál