Több száz újságíró gyűlt össze szerdán Zágrábban, hogy tiltakozzon egy olyan törvénytervezet ellen, amely büntethetővé tenné a rendőrségi nyomozásokból származó információk kiszivárogtatását. Hrvoje Zovko, a horvát újságírószövetség (HND) vezetője a törvényjavaslatot a kritika elfojtására irányuló kormányzati kísérletként bírálta.
Arra kérjük a kormányt, hogy hagyjon fel ezzel. Egy egész éven át arra figyelmeztettünk mindenkit, hogy a következmények katasztrofálisak lesznek a szakmánkra és a közérdekre nézve" – mondta Zovko a Politicónak. A „Lex AP” néven ismert törvényjavaslat, amelyről most a zágrábi parlamentben folyik a vita, azt javasolja, hogy
a nyomozati vagy bizonyítási cselekmények jogosulatlan nyilvánosságra hozatalát három évig terjedő börtönbüntetéssel sújtsák.
A lex latinul törvényt jelent, az AP pedig Andrej Plenkovics miniszterelnök monogramjából származik: konkrétan a kiszivárgott WhatsApp-kommunikációból, amelyben Gabrijela Zalac, a Plenkovics vezette Horvát Demokratikus Unió koalíciójának korábbi regionális fejlesztési és európai uniós forrásokért felelős minisztere szerepel. Zalac ellen az Európai Ügyészség sikkasztás gyanúja miatt nyomoz; a kiszivárgott információkban olyan kijelentések szerepelnek, mint például, hogy „holnap megegyezünk AP-val”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott