A 48 éves magyar hegymászó vasárnap vesztette életét a Lhoce-csúcs megmászása közben. A mászást a Himalayan Guides szervezte. A 8515 méter magas Lhoce a világ negyedik legmagasabb csúcsa.
Ugyanennek a csúcsnak a közelében vesztette életét a 39 éves indiai alpinista, Rakesh Kumar is. Ő ereszkedés közben, a 8000 méteres magasságban lévő tábor közelében esett össze, az őt kísérő serpa nem tudta újraéleszteni. Kettejük halálával már nyolcra emelkedett az idei hegymászószezonban elhunyt alpinisták száma – írja a 24.hu.
Vágó Barna Zsolt 22 éven át az egyik legnagyobb román kereskedelmi televízió, a Pro TV operatőre volt. Az MTI írása szerint a bukaresti székhelyű televízió külön híranyagban búcsúzott el munkatársától, egyik legrégebbi és legjobb operatőrükként, a filmezés és a hegyek szerelmeseként írta le.
Legutóbb nagyjából két évvel ezelőtt történt magyar hegymászóval tragédia: Suhajda Szilárd oxigénpalack és serpa nélkül tervezte megmászni a világ legmagasabb csúcsát, a Csomolungmát, azonban az expedíció során elveszítették vele a kapcsolatot, és a serpák sem találták meg, az időjárási körülményeket és a terepviszonyokat figyelembe véve halottnak nyilvánították.
Óriási káosz alakult ki a hegyen: hajszálon múlt a szörnyű tragédia
A munka ünnepén elárasztották a turisták a kínai Yandang-hegyet, amely teljesen váratlanul érte az egyik útvonalat kezelő céget.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban