A Hamász nem izraeli túszok földi maradványait adta át pénteken a Nemzetközi Vöröskereszt Bizottságának – közölte szombaton az izraeli hadsereg igazságügyi vizsgálatokra hivatkozva.
Az MTI híre alapján a Nemzeti Igazságügyi Orvostani Intézet a három ember földi maradványainak vizsgálata után megállapította, hogy azok nem az eltűnt túszoké.
Korábban már előfordult, hogy a Hamász olyan maradványokat adott át, amelyekről később kiderült, hogy más személyekhez tartoznak, ami felháborodást váltott ki Izraelben. A kormány egyelőre nem kommentálta az esetet és annak lehetséges következményeit.
A Times of Israel értesülései szerint azt továbbra sem tudni, mikor szolgáltatja vissza a Hamász a Gázai övezetben még fogva tartott 11 elhunyt túsz holttestét. Az izraeli hatóságok a további tizenegy túszt addig eltűntként nyilvánítják, amíg földi maradványaikat nem szolgáltatják vissza.
A Hamász az Egyesült Államok által támogatott tűzszüneti megállapodás keretében fokozatosan szolgáltatja vissza a holttesteket, de azt állítja, hogy a romok és alagutak miatt nehéz megtalálni őket, míg Izrael azzal vádolja a palesztin szervezetet, hogy szándékosan késlelteti a folyamatot.
Újabb összecsapások Gázában, de Trump szerint nem sérült a tűzszünet
Két héttel az amerikai elnök által kidolgozott béketerv első szakaszának aláírása után újabb összecsapások történtek Gázában: a Hamász izraeli katonákat támadott meg, mire Izrael légicsapásokkal válaszolt. Donald Trump szerint mindez nem jelenti a tűzszünet megsértését, és a megállapodás továbbra is érvényben marad.Bővebben>>Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Brüsszel kemény választ küldött Trumpnak: itt a határ, nincs tovább
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
Ellenőrizze a mobilját! Lehet, hogy figyelik
„A teljes energiafüggetlenség rossz álom” – Kaderják Péter a napelemekről, tárolásról és az orosz energia leváltásáról
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
Letépkedik a gyomorforgató plakátokat, féltik a gyerekeket a kampánytól
Megnevezték, kik lehetnek esélyesek Karácsony Gergely posztjára
Budapest sohasem lesz Európa Manhattanja, de hol tart jelenleg a Rákosrendezői gigaprojekt?
Búcsúkör a Parlamentben? Orbán Viktor utolsó felszólalásai következhetnek