Legkevesebb 25 ember életét követelte pancsolt szesz fogyasztása Szentpéterváron és környékén – közölte hétfőn az orosz rendőrség szóvivője.
Irina Volk tájékoztatása szerint napokig tartó nyomozás eredményeképpen sikerült felderíteni a mérgező szeszt forgalomba hozó céget, amelynek székhelyét át is kutatták a Szentpétervártól délkeletre található Toszno településen. Az MTI tolmácsolta közlemény emlékeztetett:
szeptember folyamán a szentpétervári egészségügyi hatóságok halálesetek egész sorát regisztrálták pancsolt szesz fogyasztása következtében.
A Baza Telegram-csatorna szerint a halottak száma 33 volt. Többen metanolmérgezést kaptak, amely az alkohol legegyszerűbb vegyülete, s oldószerként vagy üzemanyagként szolgál, de emberre életveszélyes. Az eladók felkutatása során eddig tizenegy embert vettek őrizetbe.
Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva az alkoholmérgezés kapcsán „egy egészen rendkívüli esetről” beszélt.
Az életével játszik, ha ilyet iszik Törökországban
Idén már száznál is többen vesztették életüket a török fővárosban pancsolt szesz miatt, sokakat pedig mérgezés miatt kórházakban kezelnek. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége