Gyakorlatot tartottak az orosz hadászati nukleáris erők Vlagyimir Putyin elnök irányításával – közölte szerdán a Kreml,
miközben a Donald Trumppal esedékes budapesti békecsúcs megrendezését egyelőre elodázzák.
A gyakorlaton több interkontinentális ballisztikus és légi állomásoztatású „szárnyas" rakétát indítottak. Bevetették a Jarsz komplexumot a pleszecki űrrepülőtérről – a célpont a kamcsatkai Kura lőtér volt –, a Brjanszk tengeralattjárót a Barents-tenger vizein, valamint Tu-95MS típusú hadászati rakétahordozó repülőgépeket is.
Az MTI szerint az elnök a vezérkar ülésén közölte, hogy a gyakorlat a tervek szerint zajlott.
A nukleáris erők irányítását az előzetesen elfogadott menetrend szerint gyakorolták el
– hangsúlyozta a háborút viselő ország vezetője.
Az indításokat a Nemzeti Védelmi Parancsnokság felügyelte. A Kreml közleménye szerint a gyakorlattal a felkészültség szintjét és a csapatok irányításával kapcsolatos gyakorlati készségeket ellenőrizték, minden feladatot végrehajtottak.