A rigai konferencián 26 országból több mint 150 politikus és közéleti személyiség vesz részt. Közösen megvitatják, hogyan kellene hatékonyan segíteni a politikai menekülteket, az ukrán menekülteket, valamint a háborúellenes kezdeményezések tapasztalatait – közölte a Delfi hírportál.
A tervek szerint kidolgoznak egy szabadság- és demokrácia rehabilitációs tervet a háború utáni Oroszország helyreállítására.
A kétnapos eseményen többek között felszólal majd
- Garri Kaszparov politikus, korábbi sakkvilágbajnok, az Emberi Jogokért Alapítvány igazgatótanácsának vezetője, a Szabad Oroszország Fórum társalapítója;
- Gennagyij Gudkov politikus, aki az Állami Duma tagja volt 2001 és 2012 között;
- Ivan Tyutrin politikus, a Szabad Oroszország Fórum társalapítója;
- Jevgenyij Csicsivarkin orosz vállalkozó és
- Alfred Koch publicista, aki 1997-ben az Oroszországi Föderáció miniszterelnök-helyettese volt.
Nem az első, nem is az utolsó
Már negyedik alkalommal rendezik meg a háborúellenes konferenciát. Korábban a krími konfliktus volt a téma, jelenleg pedig az ukrán-orosz háború kerül terítékre. Azért esett Rigára a választás, mert
Lettország már a 2022 február 24-i kezdetektől teljes erőbedobással támogatja Ukrajnát a háborúban.
Miről tárgyalnak majd?
A konferencián egyesítenék a különböző országok erőfeszítéseit a béke irányába. A Vlagyimir Putyin által kezdeményezett katonai agresszió fenyegetését próbálják nemzetközi összefogással enyhíteni, hosszabb távon pedig diplomáciai úton megszüntetni.
Március 24-én zárt üléssel kezdődik a konferencia a Lett Nemzeti Könyvtárban.
Az első napot a zárt csoportbeszélgetésekkel, tárgyalásokkal, valamint az elképzelések és megoldások kidolgozásával töltik, a következő napon pedig panelbeszélgetéseket tartanak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot