A németeknél eluralkodott háborús pszichózist is jócskán felülmúlják Franciaországban: a polgármesterek csütörtökön Párizsban tartott konferenciáján Fabien Mandon, a hadsereg vezérkari főnöke megdöbbentően konkrét kijelentést tett.

Az egész országot mélyen megrázta, hogy a katonai vezető közölte: már mindenük megvan, amire szükség van Moszkva elrettentéséhez. Ami azonban hiányzik, az

az akarat, hogy elviseljük a nemzet védelmével járó szenvedést

– fogalmazott.

Eközben Emmanuel Macron elnök már

a katonai szolgálat visszaállítását készíti elő

– három évtizeddel azután, hogy Jacques Chirac elnök eltörölte azt. 

Konfliktusra, veszteségre készülhetnek az emberek

A vezérkari főnök nem finomkodott: utasította a polgármestereket, hogy

készítsék fel a lakosságot a jövőbeli konfliktusokra,

és nyomatékosan sürgette, hogy biztosítsanak területeket a katonai gyakorlatokhoz, nagyszabású manőverekhez.

"El kell fogadnunk gyermekeink elvesztését és a gazdasági veszteségeket" 

idézi a Berliner Zeitung a szeptemberben kinevezett főkatonatiszt szavait, aki szerint a hadseregben meg kell duplázni a tartalékosok számát, amiben a helyhatósági vezetőknek kulcsfontosságú szerepe lesz.

Már nekiálltak toborozni, jövőre szintet lép a hadsereg

A vezérkari főnök szavait alátámasztja a L'Opinion francia lap beszámolója, ami arról ír, hogy Macron elnök

a katonai szolgálat visszaállítását tervezi „modernizált formában”

– egyelőre önkéntes alapon. 

A fegyveres erők által már kidolgozott program várhatóan tíz hónapig tart. A cél az, hogy 2030-ra körülbelül 10 ezer fiatalt – férfiakat és nőket is – toborozzanak a hadseregbe, és a létszámot 2035-ig 50 ezerre növeljék.

Az Europe 1 rádióállomás információi szerint a megvalósítás már 2026-ban indulhat. 

A francia hadsereg már meg is kezdte a felkészülést, többek között a katonai szakmák hagyományos bemutatásával és a konkrét gyakorlatok, például a lézerlövészet népszerűsítésével.

A baloldal tiltakozik, a többiek hallgatnak

A lap szerint Fabien Mandon kijelentései heves reakciókat váltottak ki a közösségi médiában, különösen, hogy a gyermekek elvesztését helyezte kilátásba. 

A politikai pártok is megfeszültek a túlságosan húsba vágó mondatokra, bár nyílt kritikát csak a baloldaliak fogalmaztak meg.

A Nicolas Sarkozy-féle szuverenisták, a jobboldali patrióták vagy a Marine Le Pen mögött álló nacionalisták viszont nem nem nyilatkoztak határozottan arról, hogy a vezérkari főnök polgármestereket hívott meg olyan háborús előkészületekre, amelyekről hivatalosan még sem az emberek, sem a parlamenti képviselők nem döntöttek. 

Európa már aggódik, ellenzik az új béketervet

Eközben egyre nagyobb aggodalmat vált ki Európában a napvilágra került amerikai-orosz béketerv, amelyről itt írtunk bővebben. Katonai szakértők Ukrajna „kapitulációs tervének” nevezik a területi engedményekre vonatkozó amerikai terveket, olyan feltételekkel, amelyek elősegítenék Oroszország jövőbeli támadását – mondta Carlo Masala katonai szakértő a Bildnek. A Welt szerint Nico Lange biztonsági szakértő gyanítja, hogy mindez „egy kísérlet az ukránok elűzésére”, amellyel az USA az európaiak kárára próbál megállapodásokat kötni annak érdekében, hogy normalizálja kapcsolatait Oroszországgal. A német kormány is felháborodott az eddig közzétett 28 ponton, és jelezte, hogy beleszólást fog követelni a terv kidolgozásába, hogy azt az Európai Unió is teljes mértékben támogatni tudja.