A szlovák miniszterelnök szerint az EU és a NATO tagjai mérlegelik, hogy csapatokat küldjenek Ukrajnába. Robert Fico nyilatkozata az ukrajnai háborúról szóló párizsi konferenciát előzte meg.
Az EU és a NATO vezetőinek hétfői párizsi találkozója előtt, amelyen az Ukrajnával kapcsolatos közös nyugati stratégiát vitatják meg, Fico egy dokumentumból idézett, amely a Párizsban megvitatandó témákat sorolja fel, és amelytől elmondása szerint „a hideg futkos a hátán” – írja a Politico.
Ezek a témák arra utalnak, hogy számos NATO- és EU-tagállam fontolgatja, hogy kétoldalú alapon csapatokat küld Ukrajnába. Nem tudom megmondani, hogy milyen célból vagy mit tennének ott
– jegyezte meg Robert Fico.
Ez a háború nem a Nyugat szájíze szerint alakul
Robert Fico szerint az ukrajnai háború nem a várakozásoknak megfelelően alakul. „Ez a párizsi találkozó megerősíti, hogy a Nyugat Ukrajna-stratégiája teljesen megbukott” – jegyezte meg anélkül, hogy részleteket közölt volna.
A szlovák biztonsági tanács és kabinet hétfő reggeli ülését követően a szlovák kormányfő azt mondta, hogy az ilyen tervek az ukrajnai háború eszkalálódását kockáztatják, és hangsúlyozta, hogy Szlovákia ebben nem fog részt venni.
A szlovák vezető politikus korábban is kritikai tűz alá került Moszkva-barát álláspontja miatt, januárban például azt mondta, hogy az ukrajnai háborút csak úgy lehetne megállítani, ha Kijev feladná területének egy részét.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Leállt az M3-as metró
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét