Múlt kedden egy 36 éves férfi életét vesztette egy kompbalesetben. A közösségi médiában megjelent videofelvétel szerint a komp legénysége szóváltásba keveredett az áldozattal a baleset előtt a hajótat rámpáján, miközben a hajó kifutott az Athén mellett található pireuszi kikötőből. A leköszönő miniszter múlt heti közlése szerint a férfi érvényes jeggyel szállt fel a fedélzetre, ám azután valamiért mégis leszállt, majd amikor ismét megpróbált feljutni a hajóra, visszalökték, amitől a tengerbe esett.
Az utasok kiáltozása ellenére, akik látták a férfit a vízben, a komp elhagyta a kikötőt, a férfi segítségére pedig senki nem sietett, aki így megfulladt.
Az eset felháborodást, tiltakozást és tüntetéseket váltott ki Görögországban. Varviciotiszt pedig éles bírálok érték, mert a görög televízióban tett nyilatkozatában a hajó legénységével volt rokonszenves – jegyezte meg az MTI. A politikus később bocsánatot kért, hozzátéve, hogy szerinte a megjegyzéseit félreértették.
Lemondását hétfőn az X nevű közösségi oldalon jelentette be. Mindezt néhány órával azután tette meg, hogy az ügyészség büntetőjogi vádat emelt a balesetet okozó Blue Horizon komp kapitányával és a legénység három tagjával szemben, továbbá elrendelte előzetes letartóztatásukat emberi élet tengeri veszélyeztetése, valamint emberölés megalapozott gyanúja miatt.
Tagadja bűnösségét a Viking ukrán kapitánya
Tagadta bűnösségét a Hableánnyal ütköző szállodahajót követő Viking Idun szállodahajó 27 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásával megvádolt ukrán kapitánya a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) tartott előkészítő ülésen.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége