A Reichstag épülete előtt összegyűlt tömeg azt skandálta:
mi vagyunk a tűzfal
A párt elleni tüntetéshullám már negyedik hete tart országszerte. Szombaton a főváros mellett hasonló demonstrációkat tartottak Drezdában, Freiburgban, Augsburgban, Krefeldben és Hannoverben is.
Olaf Scholz német kancellár az X közösségi oldalon azt írta, az országos szintű, tömeges megmozdulás erős jelzés a demokrácia és a német alkotmány mellett. A kancellár szavai szerint azért gyűlnek össze sokan szerte Németországban, hogy
tiltakozzanak a múlt elfeledése, a gyűlölet és a gyűlöletbeszéd ellen.
A hét elején a Forsa közvélemény-kutatása kimutatta, hogy bár az AfD támogatottsága – július óta először – 20 százalék alá esett, a párt továbbra is a második legnépszerűbb politikai erő Németországban. A népszerűségi listát a jelenleg ellenzéki konzervatívok vezetik, míg Scholz szociáldemokrata pártja a harmadik helyen áll.

A tiltakozások annak hatására szerveződtek meg, hogy januárban kiderült: az AfD két magas rangú képviselője részt vett egy olyan rendezvényen, amelyen egyebek között bevándorló hátterű német állampolgárok tömeges kitoloncolásának tervéről tanácskoztak. Az AfD tagadja, hogy a javaslat megvalósítása a párt elképzelései között szerepelne.
Az AfD már a „német Brexittel” álmodik
Az Alternatíva Németországért régóta nyíltan unió-ellenes, pártprogramjában is olvasható, hogy „az EU nem reformálható, és emiatt egy bukott projekt”. >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban