Az illegális migráció és a határokon átnyúló bűnözés ellenőrzése és megelőzése érdekében Szerbia összes határán ellenőrzést folytat ezentúl az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex), nemcsak az uniós országokkal közös határszakaszokon – erről állapodott meg Ivica Dacic szerb belügyminiszter, valamint Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyi biztosa.
Az úgynevezett balkáni útvonalon még mindig évente több ezer közel-keleti és észak-afrikai migráns igyekszik bejutni az Európai Unióba. A keddi megállapodástól a felek azt várják, hogy javuljon a szerb határok biztonsága.
A Frontex és Szerbia 2021-ben kötött megállapodást arról, hogy az uniós tagországokkal közös határszakaszokat a szerb rendőrség és határőrség mellett a Frontex emberei is védeni fogják, a keddi megállapodás ezt váltotta fel azzal, hogy kiterjesztette a védelmet nem uniós országokkal közös határszakaszokra is.
Ylva Johansson egyben egy 65 gépjárműből álló uniós adományt is átadott a szerb belügyminisztériumnak, amelyek a határellenőrzés hatékonyságát segítik majd.
Honnan van az illegális migránsoknak több ezer eurójuk?
Az Economx által megkérdezett szakértők szerint több ezer, de akár tízezer euróba is kerülhet, míg a kiinduló országból egy migráns eljut Európába. Vagyis, nem a leginkább segítségre szorulók, vagy üldözöttek, hanem akik megtehetik. A „legéletképesebbnek” ítélt fiatalnak tehát a család dobja össze a pénzt, sokszor ingatlan spekulánsok, uzsorások kölcsöneiből.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutálisan kilőtt az arany ára
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll