A BBC értesülései szerint nyomozást indítottak Mohammed ben Szulajem, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke ellen, mert
a sportvezető állítólag befolyásolta a tavalyi Forma-1-es Szaúdi Nagydíj végeredményét.
A brit hírportál beszámolójából kiderül, az üggyel az FIA párizsi székhelyű etikai bizottságának kell foglalkoznia, eredmény pedig négy-hat héten belül várható.
Az állítólagos vád szerint a 62 éves FIA-elnök beleavatkozott a dzsiddai versenyen kétszer szankcionált Fernando Alonsónak, az Aston Martin spanyol versenyzőjének ügyébe, mégpedig úgy, hogy visszavonatta a veterán pilótára kiszabott második, 10 másodperces időbüntetést. Ezzel Alonso visszakapta a harmadik helyet, melyet először elvettek tőle az utólagos büntetéssel. A harmadikként célba érő kétszeres világbajnok azért kapott a verseny után tíz másodperces büntetést, és került a negyedik helyre, mert amikor a futam közben letöltötte a rajt után rá kiszabott öt másodpercet, akkor az egyik szerelő még azelőtt ért hozzá a versenyautóhoz, mielőtt lejárt volna a büntetés.
A nagydíj után az Aston Martin fellebbezést nyújtott be, melyet végül elfogadtak, így Alonso visszakapta a harmadik helyet, ami pályafutása 100. dobogós helyezése volt.
A BBC arra nem tért ki, hogy Ben Szulajem miért avatkozott be, az összeállításban viszont az áll, hogy a Forma-1-hez és az FIA-hoz közel álló, több magas beosztású személy megerősítette az információt, de senki nem akart nyilatkozni. A lap megkeresésére sem az FIA-elnök, sem pedig a szövetség nem reagált még.
Nem csitul a Horner-ügy
A Forma-1-es vb idei szezonjának második futamát szombaton rendezik Dzsiddában, a Szaúdi Nagydíj napjai azonban aligha szólnak majd kizárólag a versenyzésről: Ben Szulajem ügye mellett ugyanis
még mindig a levegőben lóg Christian Hornernek, a Red Bull csapatfőnökének jövője. Az 50 éves szakembert még az idény kezdete előtt egy női alkalmazott vádolta meg "nem megfelelő magatartással", de a Red Bull által elrendelt független vizsgálat nem találta jogosnak a panaszt.
A döntés után viszont egy, a nemzetközi sajtónak, valamint az FIA-nak és az F1 döntéshozóinak is elküldött e-mail súlyosbította a helyzetet, a levélben ugyanis további "bizonyítékokkal" próbálták Horner felelősségét alátámasztani.
Jos Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros vb-győztes versenyzőjének, Maxnak az édesapja a szezonnyitó bahreini hétvégén viszonylag egyértelműen foglalt állást amellett, hogy Hornernek távoznia kellene a Red Bulltól. A csapatfőnök ugyanakkor eddig és most is tagadja a vádakat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben