A Forma-1 illetékesei további négy évvel, 2030-ig meghosszabbították az Azeri Nagydíj szerződését – írja az MTI.
2016-ban még Európa Nagydíj néven mutatkozott be a Kaszpi-tenger partján fekvő, hat kilométer hosszú Baku City Circuit, majd 2017-től állandó állomása lett a versenynaptárnak Azeri Nagydíjként.
Az itteni pályán található a a Forma-1 egyik legszűkebb pontja, amely minden évben próbára teszi a versenyzőket.
A bakui pálya eddigi nyolc futamán hét különböző győztest avattak, tavaly az ausztrál Oscar Piastri diadalmaskodott a McLaren színeiben – csak a mexikói Sergio Perez nyert korábban kétszer.
A szervezők közleménye szerint a legutóbbi Azeri Nagydíjra több mint 70 országból utaztak rajongók, a televízióban pedig 66 milliónál is többen figyelték élőben az eseményeket.
Ez a hosszabbítás a Forma-1, az azeri kormány és a promóter közti erős bizalom jele, amely izgalmas jövőt biztosít az ország számára
– idézi Stefano Domenicalit, a Forma-1 elnök-vezérigazgatóját az f1vilag.hu. Farid Gayibov, Azerbajdzsán ifjúsági és sportminisztere hangsúlyozta, hogy a „Forma-1-gyel kötött partnerségünk meghosszabbítása Azerbajdzsán vezetésének vízióját tükrözi, és biztosítja, hogy országunk továbbra is a világ nagy sporteseményeinek központja maradjon".