Florida állam már évek óta igyekszik a papírok nélküli bevándorlók munkavállalását visszaszorítani, ezzel fejtörést okozva a munkavállalók számára, akik reménytelenül keresnek munkavállalókat az alacsony bérű és főként nemkívánatos munkák elvállalására – írja a CNN.
Azonban Ron DeSantis, Florida republikánus kormányzója és az állami törvényhozás úgy véli, megtalálták a tökéletes megoldás a probléma kezelésére. Gyerekmunkásokat alkalmaznának. Az állam törvényhozása ennek megfelelően előterjesztette a javaslatot, amely lazítaná a gyermekmunkára vonatkozó törvényeket, így lehetővé téve, hogy az akár 14 éves gyerekek is dolgozhassanak éjszakai műszakban. Amennyiben a törvényt elfogadják, a tinédzserek iskolai napokon is dolgozhatnak éjszakai munkarendben.
A jelenlegi állami törvények értelmében a gyermekek nem dolgozhatnak reggel fél hétnél korábban, illetve este 11 óránál később.
A törvényjavaslat 5 igen szavazattal, és 4 nemmel átment a floridai szenátus kereskedelmi és idegenforgalmi bizottságán. A javaslatot még két másik illetékes bizottságon is át kell mennie, mielőtt a teljes floridai szenátus elé terjesztenék.
DeSantis kormányzó Donald Trump retorikájára hivatkozva keményen lépne fel a bevándorlás ellen. A közgazdászok szerint azonban az intézkedés visszafelé is elsülhet, további inflációt és munkaerőhiányt okozva.
Miért kéne külföldieket importálnunk (illegálisan), amikor korábban tinédzserek is dolgoztak már ezeken a helyeken, és főiskolások is el tudják látni a bevándorlók által végzett feladatokat
– mondta el Florida kormányzója.
Floridában 2023-ban írták alá azt a törvényt, amely előírja a 25-nél több alkalmazottat foglalkoztató munkáltatók számára, hogy az E-Verify nevű szövetségi adatbázis segítségével ellenőrizzék az alkalmazottaik bevándorlási státuszát. Azok a munkáltatók, akik nem tartják be a törvényt, napi ezer dolláros bírságot is kaphatnak, amíg nem igazolják, hogy a munkavállalóik legális állampolgárok.
Az állam ennek megfelelően évek óta enyhíti a gyermekmunka védelmét. Tavaly a törvényhozás elfogadott egy törvényt, amely lehetővé teszi, hogy az otthon tanuló 16 és 17 éves tizenévesek a nap bármely órájában dolgozhassanak. Az állam republikánus vezetésű törvényhozása kedden vitatja meg az új törvényt, amely számos olyan változtatást is tartalmaz, amely megszünteti az otthon tanuló 14 és 15 éves tinédzserekre vonatkozó munkaidő-korlátozásokat, valamint felszámolja a 16 és 17 évesek számára garantált étkezési szünetek.
Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikái szerint a gyermekmunkát érintő jogsértések száma Floridában az elmúlt években csaknem megháromszorozódott.
Megtorpanás: szerényebb GDP és durvább munkanélküliség köszöntött be az euróövezetben
Olybá tűnik, kevéssé pozitív hatások gyűrűztek be az EU-s magországok területére, legalábbis visszafogottabb számokat produkált az eurózóna gazdasága. De a nagy képet nézve más trendek körvonalazódnak.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából