Gerhard Berger Ferrari F512M típusú személyautóját 1995 áprilisában, a San Marino-i Nagydíj első időmérő edzése után lopták el ismeretlen tettesek Berger imolai szállodájának parkolójából, a Ferrari-istálló akkori másik versenyzője, Jean Alesi ugyancsak Ferrari típusú autójával együtt.
A Scotland Yard hétfőn bejelentette, hogy Berger Ferrariját az autókhoz kapcsolódó szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyosztálya Nagy-Britanniában megtalálta. A beszámoló szerint a londoni rendőrség januárban értesítést kapott a Ferrari autógyártól arról, hogy egy amerikai vásárló tavaly egy brit közvetítő révén kívánt megvásárolni egy ilyen márkájú személyautót, ám a cég vizsgálatai kiderítették, hogy lopott kocsiról van szó.
A Scotland Yard ilyen ügyekre szakosodott részlege kiterjedt vizsgálatot indított, amelyből kiderült, hogy Berger ellopott autójáról van szó. Az ügyosztály feltárta azt is, hogy a kocsit a 29 évvel ezelőtti lopás után nem sokkal Japánba szállították, és onnan érkezett 2023 végén Nagy-Britanniába.
Az ügyosztály négynapi vizsgálattal feltárta a kocsi múltját, és a Scotland Yard ezután lefoglalta a járművet, megakadályozva elszállítását Nagy-Britanniából. A vizsgálatot vezető nyomozó, Mike Pilbeam közölte:
szakértői becslések szerint a kocsi értéke megközelíti a 350 ezer fontot (162 millió forint).
Az üggyel kapcsolatban egyelőre nem vettek őrizetbe senkit, de a vizsgálat folytatódik. Alesi ellopott Ferrarija viszont továbbra sem került elő. A Scotland Yard hétfői tájékoztatásában hangsúlyozta: az autókra szakosodott szervezett bűnözés felderítésével foglalkozó ügyosztálya egyedül tavaly 418 járművet talált meg, amelyek együttes értéke 31 millió font (14,3 milliárd forint).
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését