Hétfőn ismét úgynevezett nem invazív gépi lélegeztetésre (NIV) kapcsolták a katolikus egyház vezetőjét. A pápai állam közleménye alapján Ferenc „éber, tájékozott és együttműködik az egészségügyi személyzettel". A tegnapi nap folyamán a hivatalban lévő pápának két alkalommal is akut légzési elégtelensége volt a tüdőben felhalmozódott nyálka miatt, ami hörgőgörcshöz vezetett. A Vatikán közlése szerint az egyházfőt ápoló római kórházban „bőséges” váladékot, nyálkát távolítottak el az argentin pap tüdejéből.
Mivel a laboratóriumi vizsgálatok nem mutattak ki új baktérium jelenlétét, ezért valószínűsíthető, hogy a nyálka Ferenc szervezetének válasza volt a kezdeti tüdőgyulladásos betegségre, nem pedig egy új kór jele.
Az Euronews által látott orvosi beszámolók szerint már nem kritikus az egyházfő állapota, de nem egyértelmű, hogy ténylegesen stabilizálódott-e a pápa helyzete. A Szentszék március 4-i közleménye szerint „a Szentatya egész éjszaka aludt, most folytatja a pihenést".
A 88 éves egyházfőt február 14-én szállították a római Gemelli klinikára, ahol tüdőgyulladással diagnosztizálták az idős egyházfőt.
Ferenc pápa esetében különösen veszélyes ez a korkép, nemcsak életkora, hanem amiatt is, mert fiatalon eltávolították a tüdejének egy részét. A kórházba kerülése óta nem hoztak nyilvánosságra képet a korábban Bergoglio bíborosként ismert római püspök .
Ferenc pápa: „Azt kérem, imádkozzanak értem”
A szeretetteljes üzenetektől meghatódott, tüdőgyulladással küzdő egyházfő a Föld valamennyi hívőjét kéri arra, hogy imádkozzanak érte. A Vatikán közölte, a pápa állapota kritikus, de a múlt éjszakát nyugalomba töltötte. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter