Jócskán apadásnak indult Donald Trump népszerűsége a január közepi elnöki beiktatása óta.
Bár általában ilyenkor, az elnökség első hónapjaiban még ki szokott tartani a kezdeti magasabb népszerűségi index, Trumpnál a friss adatok ennek az ellenkezőjét mutatják – írja a Washington Post a saját mérése nyomán. Ebből kirajzolódik:
februárban még a szavazókorú amerikaiak 45 százaléka támogatta, 53 százaléka pedig bírálta Trumpot, ám most már csak 39 százalék elégedett vele, és 55 százalék utasítja el a politikáját.
A Washington Post, az ABC News és az Ipsos közös felmérése alapján tehát jelentős, hat százalékpontos visszaesést produkált alig három hónap után a politikus.
Bár az állampolgárok már most szigorúan mérlegre tették a trumpi politikát, csak kedden lesz száz napja, hogy beiktatták az elnöki ciklusába Trumpot – másodjára.
Az idézett közvélemény-kutatás értelmében nem pusztán népszerűségbeli csökkenésről van szó,
Donald Trump egyetlen vizsgált politikai intézkedését sem támogatja a többség.
Tizenkét amerikai állam beperelte a Trump-kormányt
Arizonától New Yorkig egy sor állam nyújtott be keresetet a regnáló kabinet vámpolitikája ellen. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A forint máris megkezdte a csúszkálást
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben