Az egyezséget szerdán ratifikálhatja a három nemzet védelmi minisztere. Az ügyben illetékes három, neve elhallgatását kérő informátor a Bloombergnek azt nyilatkozta, egyelőre még nem tisztázott, hogy sikerül-e a kétnapos találkozó során megállapodásra jutni.
Ha létrejön az egyezség, akkor az aknamentesítő hadművelet nem tartozna a NATO hatáskörébe, ugyanakkor ez lenne a fekete-tengeri szövetségesek első nagyobb közös akciója az orosz-ukrán háború kitörése óta.
A találkozóra pár nappal azután kerül sor, hogy Ercument Tatlioglu admirális, Törökország haditengerészeti főnöke ellenezte, hogy a NATO-szövetségesek, köztük az Egyesült Államok haditengerészeti eszközöket telepítsenek a Fekete-tengerre. Ezt azzal indokolták, hogy a térségben uralkodó feszültséget tovább szíthatják az efféle megmozdulások.
A koalíció szándéka teljes mértékben békés lenne, és a térségben található fő kereskedelmi útvonalakra vonatkozna, és a gabonaféléket szállító hajókra leselkedő veszélyt kezelné. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma szerint szükség van egy „biztonságos és összekapcsolt” fekete-tengeri régióra. Tatlioglu szerint ugyanakkor Törökország egymagában képes biztosítani a Fekete-tengert.
Átvizsgálja az EU a tagállamok védelmi teljesítőképességét
Brüsszel szerint meg kell állapítani, hol vannak az európai védelmi kapacitások gyenge pontjai.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok