Donald Trump megválasztott amerikai elnök közösségi oldalán nyilvánosságra hozott rövid bejegyzésében úgy fogalmazott: „közöltem az Európai Unióval, hogy ki kell egyenlítenie az Egyesült Államokkal szemben fennálló hatalmas deficitet azáltal, hogy nagy mennyiségben vásárol tőlünk olajat és gázt." Ellenkező esetben vámokat vezetünk be – tette hozzá.
Az amerikai statisztikai hivatal adatai szerint az Egyesült Államok 2023-ban 209 milliárd dolláros kereskedelmi hiányt mutatott fel az Európai Unióval szemben, ami 567 milliárd dollár értékű behozatal és 367 milliárdos kivitel eredményeként keletkezett.
Most Olof Gill, az Európai Bizottság szóvivője reagált Donald Trump tervére azzal, hogy kijelentette: a testület készen áll egyeztetni Trump megválasztott elnökkel arról, hogy miként lehet tovább erősíteni a már jelenleg is erős kapcsolatokat, ide értve a tárgyalásokat az energiaszektort illető közös érdekekről.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Menő lett nemet mondani, és ez komoly átalakulást hozott
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek