Többek között lőszerek, tengeralattjárók és hadihajók előállításához is elengedhetetlen az ország támogatása — írja a Euronews.
Európa a lőporgyártás terén túlságosan is Kínára támaszkodik, és ezzel olyan ellátási válságot kockáztat, amely veszélyeztetheti a kontinens biztonságát
- figyelmeztetett az EU egyik legfontosabb védelmi vállalkozója.
Micael Johansson, a Saab vezérigazgatója a Politicónak nyilatkozva felszólította a kormányokat, hogy iktassanak ki néhány környezetvédelmi szabályt, annak érdekében, hogy a kritikus hadialkatrészeket könnyebben tudják biztosítani, lehetőleg Kína nélkül.
Pekingnek jelenleg fontos szerepe van az uniós országok számára biztosított nyersanyagok miatt, de vélhetően Oroszország számára is biztosít cellulóz-nitrátot, amely a puskapor előállításához szükséges.
A problémát már korábban megfogalmazta Emmanuel Macron, francia elnök is. Néhány hete arról beszélt, hogy a lőszerhiány nagyon komoly gondokat okozhat, hiszen ha nem tudnak elegendő lőszert szállítani Kijevbe, azzal a háború menete is megváltozik.
A Kínától való függés nem csak a cellulóz-nitrátra terjed ki. Micael Johansson szerint az európai védelmi gyártóknak meg kell vizsgálniuk az olyan anyagokat, mint a titán és az alumínium, hogy világossá váljon, mekkora is a Kínától való függés mértéke.
A repülőn sem szabadulnának a töltött fegyverektől
Az amerikai Közlekedésbiztonsági Hivatal friss jelentése szerint 2023-ban rekordot döntött a repülőtéri biztonsági ellenőrzéseken talált lőfegyverek száma.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező