„Sikerült azonosítanunk két gyanúsítottat. Véleményem szerint ez olyan siker, amire kezdetben nem is számítottunk – mondta el Jens Rommel német főügyész, aki hozzátette: a gyanúsítottak nevét nem árulhatja el, ahogy a nyomozás részleteiről sem jogosult nyilatkozni.
A Der Spiegelnek adott főügyészi interjúból az is kiderül, hogy a nyomozás ezzel még nem ért végez, miután a hatóságoknak azonosítaniuk kell az ügyben a további gyanúsítottakat. Ahogy egyelőre vizsgálatra vár az Északi Áramlat felrobbantásában való esetleg állami közreműködés is.
Azzal a verzióval kapcsolatban, hogy a robbantást ukránok szervezhették, akiknek a célja Oroszország megkárosítása volt, Jens Rommel kifejtette:
Komoly támadás érte hazánk energiaellátását, amelynek célja a gazdaság és a társadalom destabilizálása volt - függetlenül minden politikai megállapodástól.
Mint ismert, az Északi Áramlat 1 és az Északi Áramlat 2 vezetékhez köthető robbantások 2022. szeptember 26-án éjszaka történtek a dán Bornholm sziget közelében a Balti-tengeren. A robbanások a csővezetékek négy szálából hármat megrongáltak.
Amit eddig a sajtóból a nyomozásról tudni lehet:
- a gázvezetékek felrobbantására irányuló műveletet még 2022 májusában találta ki ukrán tisztek egy csoportja;
- Volodimir Zelenszkij ukrán elnök eredetileg jóváhagyta a tervet, de a CIA, miután tudomást szerzett róla, arra kérte, hogy hagyjon fel a művelettel;
- Ezután az ukrán elnök követelte az előkészületek leállítását, de Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők akkori főparancsnoka figyelmen kívül hagyta a parancsot;
- Volodimir Zsuravljov mellett két másik ukrán állampolgárt is gyanúsítanak a robbantásokban való részvétellel: a Scuba Family búváriskola alapítóit, Jevgen Uszpenszkijt és feleségét, Szvetlanát;
- a nő tagadja, hogy köze lenne a robbantásokhoz, és azt állítja, hogy 2022 szeptemberében Kijevben tartózkodott.
Északi Áramlat: röhögve „nyomoznak” az ügyben, kitüntetnék a robbantót
A Der Spiegel német hírlap azzal az exkluzív értesüléssel állt elő, hogy az Északi Áramlat felrobbantásával gyanúsított ukrán búvár ukrán diplomaták autójában hagyhatta el az uniót.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye