Súlyos presztízsveszteséget szenvedett Észak-Korea, miután egy új romboló vízre bocsátása katasztrófába torkollott. Mint írtuk, egy 5 ezer tonnás hadihajó borult oldalára a csongdzsini hajógyárban, miközben Kim Dzsongun személyesen felügyelte a vízrebocsátást.
Észak-Korea teljes körű vizsgálatot indított a baleset ügyében – számolt be az Index.
Kapcsolódó
A látványos kudarc után három magas rangú tisztviselőt – a hajógyár főmérnökét, a hajótest-építő műhely vezetőjét, valamint az adminisztratív helyettes igazgatót – azonnal letartóztatták.
A hatóságok emellett beidézték a hajógyár igazgatóját, Hong Kil Ho-t is, akinek sorsa a júniusi plenáris ülésen dőlhet el, ahol Kim Dzsongun személyesen foglalkozik majd az ügy felelőseivel.
A KCNA észak-koreai hírügynökség szerint a kár ugyan „nem súlyos”, ám a politikai következmények annál inkább.
Kim Dzsongun úgy nyilatkozott:
a romboló helyreállítása nem csupán technikai kérdés, hanem az állam tekintélyét is érinti.
A pártvezetés nyomást gyakorol, hogy a hibát mihamarabb kijavítsák: becslések szerint legalább két-három napra van szükség a hajó stabilizálásához, és további tíz napba telhet a megrongálódott oldal helyreállítása.
Műholdképek az óriási bakiról, ami a vezető szeme láttára történt – Kim Dzsongun tombol
Drámai kudarcba fulladt Észak-Korea legújabb hadihajójának vízre bocsátása: az 5 ezer tonnás vízi jármű az oldalára dőlt, miközben az ország vezetője személyesen figyelte az eseményt.Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát