Az Európai Politikai Közösség (EPC) következő ülését november 7-én Budapesten tartják – jelentette be csütörtökön Keir Starmer brit miniszterelnök. A brit kormányfő volt a házigazdája az EPC e heti csúcstalálkozójának, amelyen az Európai Unió országainak és a blokk perifériáján lévő más nemzetek 47 vezetője gyűlt össze.
Keir Starmer a csúcstalálkozót arra használta fel, hogy több tucat európai vezetővel találkozzon és üdvözölje őket a velük való kapcsolatok javítása érdekében. „Orbán Viktor magyar miniszterelnök is élhetne ezzel a lehetőséggel, különösen azóta, hogy az EU Tanácsának soros elnökségének magyarországi irányítása Orbán önszerveződő „békemissziójával” sajátos útra tért” – írja a Politico.
Az európai vezetők nem kérnek az Orbán-show-ból
A magyar kormányfő Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnökkel tett látogatásai után, amelyeket nem egyeztetett az EU 26 másik nemzeti vezetőjével, számos külügyminiszter kereste a módját annak, hogy ne váljon kellékévé annak, ami szerintük egy újabb „Orbán-show” lehet.
Az Európai Bizottság még azt is bejelentette, hogy augusztusban saját külügyminiszteri csúcstalálkozót tart, ahelyett, hogy Budapestre utazna a magyar kormány rendezvényére.
A bojkott azonban nem érinti az EPC novemberi csúcstalálkozóját, amelyre mindössze két nappal az Egyesült Államok elnökválasztása után kerül sor, amelyen Orbán szövetségese, Donald Trump visszaszerezheti a Fehér Házat. A 2025-ös EPC-csúcstalálkozót Albániában tartják majd.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben