Heves tiltakozást váltott ki az Európai Parlamentben az a találkozó, amelyet európai képviselők és az Orosz Állami Duma tagjai között tartottak videóhíváson keresztül szerdán. A legtöbb uniós politikus azonnali felelősségre vonást sürget, mivel álláspontjuk szerint a képviselők ezzel megsértették a parlament szabályait és veszélybe sodorták az Európai Unió egységét.
A találkozó hátteréről Pina Picierno olasz szocialista EP-alelnök a Euronewsnak elmondta:
az EP-képviselőknek kizárólag az Európai Unió általános érdekét kell szem előtt tartania, és nem hozhatja rossz hírbe a Parlamentet a magatartásával.
Picierno kiemelte: „Elfogadhatatlan, hogy egyes tagok politikai vagy intézményi felhatalmazás nélkül lépnek közvetlen kapcsolatba az orosz Dumával, amely egy agresszor állam törvényhozása, ráadásul európai és nemzetközi szankciók alatt áll.” Szerinte ez a lépés nemcsak a parlamenti házszabály „szellemével” ellentétes, de a Kreml propagandájának is alapot adhat, ezzel is tovább gyengítve az Európai Uniót.
A Zöldek/Európai Szabad Szövetség képviselőcsoport német politikusa, Sergey Lagodinsky szerint sem megengedhető, hogy EP-tagok szankcionált orosz képviselőkkel egyeztessenek.
„A Duma közvetlenül bűnrészes az Ukrajna elleni agresszióban, az orosz polgárok elnyomásában, valamint a demokratikus szabadságjogok leépítésében. A tagjai között szankcionált személyek és ismert Kreml-propagandisták is vannak”
– fogalmazott Lagodinsky, majd hozzátette, hogy minden ilyen kapcsolatfelvétel próbálkozásnak számít a háború normalizálására, amely elfogadhatatlan.
A vitatott online találkozót Fernand Kartheiser luxemburgi EP-képviselő szervezte, aki jelenleg függetlenként tevékenykedik a Parlamentben, miután korábban kizárták a Konzervatívok és Reformerek csoportjából moszkvai útja miatt.
Kartheiser szerint a találkozó célja az volt, hogy fokozzák a párbeszédet Európa és Oroszország között, különös tekintettel az ukrajnai helyzetre és a szankciókra. Sajtóközleményében hangsúlyozta:
A vita azonban itt nem ért véget. Kartheiser elutasította annak nyilvánosságra hozatalát, hogy pontosan mely európai parlamenti képviselők vettek részt a beszélgetésben, mondván, hogy ez a résztvevők karrierjének, illetve parlamenti tevékenységének árthatna. Hangsúlyozta, több uniós képviselő a találkozót követően jelezte neki, hogy a jövőben szívesen csatlakozna hasonló megbeszéléshez.
Az orosz fél részéről a delegációt Leonid Szluckij, a duma külügyi bizottságának elnöke vezette, aki maga is rajta van az Unió szankciós listáján.
A parlament kiemelte: az Európai Parlament hivatalos kapcsolatait az orosz Dumával 2014-ben, a Krím-félsziget annexióját követően felfüggesztették. Jelenleg minden, az orosz kormányzati vagy diplomáciai szervekkel folytatott egyeztetés kizárólag a polgári jogon és magánszemélyként történhet, hivatalos felhatalmazás nélkül. Az új szabályok értelmében az érintett képviselőknek minden, ilyen szereplőkkel folytatott találkozót kötelesek jelenteni, még abban az esetben is, ha a felek szankciók alatt állnak.
Nem elhanyagolható szempont, hogy a Duma 351 tagja (akik korábban megszavazták az ukrán szeparatista területek egyoldalú függetlenítését) jelenleg is uniós szankciók alatt áll. Az orosz és fehérorosz diplomatáknak, kormánytagoknak, valamint az összes orosz képviselőnek 2022 márciusa óta tilos belépni az Európai Parlament épületébe, közvetlenül azután, hogy Oroszország teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Pillanatok alatt csapott le a tenger – halálos áldozatai is vannak az óriáshullámoknak Tenerifén
Ha nem elég a nyugdíj, akkor lejjebb kell adni a minőséget – Videóriport
„A titkosszolgálat figyel, az antifa fenyeget” – politikai menedéket kér Amerikában egy német influenszer
Óriási a szakemberhiány a németeknél, tárt karokkal várják a külföldi munkavállalókat
Könyörtelenül jönnek a hajnali mínuszok
Tragédia az orosz hadiiparban: életüket vesztették egy gyár vezetői
Ezek az ételek szó szerint rombolják az agyat – tudósok kimutatták, mennyire veszélyesek
Mit jelent valójában Orbán Viktor pénzügyi védőpajzsa?
Eltűnt egy fül-orr-gégész főorvosnő, nagy baj lehet ebből