Elkezdték a dél-koreai hatóságok leszerelni hétfőn az észak-koreai határra telepített hangszórókat, amelyekből korábban Phenjan-ellenes műsorokat sugároztak – írja az MTI.
A szöuli védelmi minisztérium hétfőn azt közölte, a hangszórók leszerelése olyan gyakorlati intézkedés, amellyel
elő kívánják segíteni a feszültség redukálását a két Korea között.
I Dzsemjong új dél-koreai államfő újra akarja indítani a párbeszédet Észak-Koreával a Koreai-félsziget békéjének megteremtése érdekében. Ennek egyik lépése volt, hogy röviddel júniusi hivatalba lépése után leállították a hangszórókon sugárzott adásokat.
Kim Jodzsong, Kim Dzsongun észak-koreai vezető nagy befolyással rendelkező húga erre reagálva nemrég úgy nyilatkozott, hogy az adások leállítását nem tekintik „figyelemreméltó intézkedésnek”.
A két ország határán keresztül, hangosbeszélők segítségével átharsogott propagandaadások sugárzása mindkét oldal bevett gyakorlata. Legutóbb Mun Dzsein volt dél-koreai elnök szereltette le a hangszórókat az enyhülés jegyében, de tavaly Jun Szogjol újraindította a Phenjan-ellenes adások és K-pop zene sugárzását, válaszul arra, hogy Észak-Korea hulladékot szállító léggömböket küldött át déli szomszédja területe fölé.
Dél-koreai tisztségviselők szerint azóta, hogy júniusban elhallgattak a hangszórók a határ déli oldalán, a jelek szerint Észak-Korea is leállította a maga adásait, amelyekkel hónapok óta zavarta a határ közelében élő dél-koreaiakat.
Véres kezű diktátor? Ugyan, a könnyeivel küzdő Kim Dzsongun érzékeny férfi – videó
Elérzékenyült az ázsiai atomhatalom egyszemélyi vezetője, amikor az Ukrajnában elesett háborús hősök átvételét szemlélte. Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló