Az ENSZ közleménye szerint Kaag január 8-án veszi át hivatali teendőit. Ebben a szerepkörben feladata elősegíteni, összehangolni, felügyelni és hitelesíteni a Gázai övezetbe szánt humanitárius szállítmányokat – ismertette a világszervezet. Hozzátette, hogy feladatköréhez tartozik majd egy mechanizmus kialakítása is a segélyezés felgyorsítására olyan országokon keresztül, amelyek nem részesei a gázai övezeti konfliktusnak.
Kaag veterán ENSZ-diplomata, korábban egy nemzetközi fegyverellenőrzési szakértői csoport vezetője volt, amely a szíriai vegyifegyverkészletek felszámolásának felügyeletével volt megbízva.
Korábban az izraeli katonai műveletről, valamint biztonsági kérdésekről egyeztetett az amerikai elnök és Benjámin Netanjahu.
A gázai civilek védelmére szólította fel telefonon Joe Biden amerikai elnök Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt szombaton, ugyanakkor nem tért ki az esetleges tűzszünetre. A Fehér Ház sajtóközleménye szerint a telefonbeszélgetés során Biden kiemelte, rendkívül fontos, hogy lehetővé tegyék a civilek elmenekülését a Gázai övezet harcok sújtotta részéről.
A vezetők emellett az izraeli katonai műveletről, valamint biztonsági kérdésekről egyeztettek – tették hozzá a közleményben.
A beszélgetésre egy nappal azt követően került sor, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) határozatot fogadott el, amelyben a Gázai övezetnek szánt humanitárius segítség felgyorsítására szólítanak fel, és sürgős lépéseket szorgalmaznak az ellenségeskedések fenntartható beszüntetése feltételeinek megteremtésére. A határozatban nem tértek ki az Izrael és a Gázai övezetet irányító Hamász iszlamista terrorszervezet közötti esetleges tűzszünetre. Erről itt irtunk részletesebben >>>
Izrael a Gázai övezet ellen október elején indított megtorló akciója során az övezet hatóságai szerint már több mint 20 ezren haltak meg, többségében nők és gyerekek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban