Emmanuel Macron egyáltalán nem hétköznapi módon egy Louis Vuitton márkájú pilótaszemüvegben tartotta meg beszédét a davosi Világgazdasági Fórumon Svájcban, amiben inkább nézett ki egy filmsztárnak, sem mint Európa egyik vezető politikusának.
A Blikk azt írja, Macron nem hagyott kétségeket, gyorsan elmondta, hogy azért vett fel napszemüveget, mert bevérzett a szeme, ami puffadt, ő pedig nem akarta, hogy a közönség így lássa és hogy így készüljenek róla fotók.
Kapcsolódó
Noha az elnök szerint egy teljesen ártalmatlan szembetegségről van szó, és a hatóságok is azt mondtak, hogy érszakadás miatt kötőhártya alatti vérzés alakult ki nála, mégis sokan találgatták a lap szerint, mi állhatott a bevérzés mögött, miután Brigitte Macron, az elnök felesége korábban egy vita során megütött a férjét, ám arra nincs bizonyíték, hogy történt volna a közelmúltban ilyen incidens.
Egy szemész szakorvos azonban megerősítette, hogy bár Macron szemének jelenlegi állapota drámai látványt nyújt, orvosi szempontból általában ártalmatlan.
Trump idejött, hogy a világ vezetőihez szóljon: „Európa nem a helyes irányba halad”
Davosban az amerikai elnök egy tartalmilag karakteréhez illő, de az öreg kontinenst figyelembe véve kimértebb beszédet tartott. Az általa elfoglalni kívánt Grönlandról is megszólalt.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt