A kormányfő egy hosszas értekezést intézett a Harcosok Klubja tagjaihoz. Elősként azzal kezdte, hogy a januári extrém hideg miatt látszódik, hogy a rezsicsökkentés mekkora érték, azonban a nagy hideg miatt most cselekedniük kell, a szerdai Kormányülésen újabb döntéseket hoznak. Arra is emlékeztetett, szerinte igazuk van, hogy a gazdák elfoglalták Brüsszelt. Rámutatott, holnap bizalmatlansági szavazás lesz Ursula von der Leyen ellen az Európai Parlamentben, ahol szerinte minden kiderül.
Végezetül a terveiről szólva közölte, hogy a Kormányülést követően Donald Trump amerikai elnök meghívására Davosba megy, hogy megalakítják a Béketanácsot. „Aztán átvágtatunk Brüsszelbe, a rendkívüli miniszterelnöki csúcsra. Hosszú éjszakák előtt állok. Pénteken vissza Magyarországra. Szombaton Kaposvár.” – írja a harcosoknak Orbán az Infostart cikke szerint.
Kapcsolódó
Orbán Viktor elfogadta Trump meghívását, borsosan megkérik majd az árát
A magyar miniszterelnök igent mondott az amerikai elnöknek, meg is mutatta a meghívólevelet, mely nyomán vele tart majd a gázai testület üléseire. Donald Trump egymilliárd dolláros készpénzbefizetést vár el azoktól az országoktól, amelyek három évnél tovább is tagjai szeretnének maradni a testületnek.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga