Legkevesebb húsz ember eltűnt a múlt héten Indonéziában történt erőszakos tüntetéseket követően – közölte kedden egy helyi emberi jogi szervezet.
A keresések és ellenőrzések után húsz eltűnt személy továbbra sem található
– számolt be a KontraS (Eltűnt Személyek és Erőszak Áldozatainak Bizottsága) egy közleményben.
A zavargásokká fajuló tiltakozások augusztus 25-én kezdődtek, tiltakozásul a képviselőknek fizetett juttatások ellen. Az MTI felidézte, a tüntetések keltette feszültség csütörtökön tovább emelkedett azzal, hogy Jakartában motoros taxisofőrt gázolt el egy rendőrautó. A megmozdulások eddig hat halálos áldozatot követeltek. Az események során néhány politikai párt tagjainak otthonát és állami intézményeket fosztottak ki vagy gyújtottak fel.
A KontraS közölte, hogy
húszan Bandung, Jakarta és Depok városokban, valamint egy, a fővároshoz közeli településen tűntek el.
Prabowo Subianto elnök vasárnap azt mondta, az indonéz politikai pártok megállapodtak abban, hogy számos juttatást és kiváltságot megvonnak a parlamenti képviselőktől. Egyben kijelentette: utasította a hadsereget és a rendőrséget, hogy lépjenek fel szigorúan a zavargások résztvevői és a fosztogatók ellen.
Hétfőn ismét több ezer ember tüntetett Indonézia több városában, és a hadsereget is bevetették Jakarta utcáin. A nap folyamán további tüntetésekre lehet számítani az ország egész területén.
Óriási a káosz: zavargások törtek ki a világ legnépesebb muszlim többségű országában
Miután elfajultak a tömeges kormányellenes zavargások, a politikai erők Indonéziában arra jutottak: megvágják a képviselők jogköreit, és a politikusok juttatásait is megnyirbálják. Részletek >>>Az ENSZ hétfőn gyors, alapos és átlátható vizsgálatot követelt a hat tüntető halálának ügyében, akik a rendfenntartó erők által erőszakosan feloszlatott tüntetéseken vesztették életüket.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben