Elfogták a palágykomoróci görögkatolikus templom feltételezett gyújtogatóját - közölte pénteken az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) kárpátaljai részlege a Facebook-oldalán. A 28 éves helyi férfi ellen – akit azzal is gyanúsítanak, hogy magyarellenes feliratokkal meggyalázta a templom falát – büntetőeljárás indult nemzetiségek, illetve felekezetek elleni uszítás, valamint szándékos gyújtogatás miatt. A gyanúsított lakhelyén a hatóságok házkutatást tartottak, mobiltelefonokat és egyéb tárgyi bizonyítékokat foglaltak le.
A nyomozás szerint július 16-án a 28 éves helyi lakos bement a templomba, felgyújtotta a bejárati ajtót, és etnikai gyűlöletkeltésre irányuló feliratokat hagyott az épület falán.
Az ukrán hatóságok állítása szerint a provokáció célja az volt, hogy destabilizálják a helyzetet a határ menti régióban, és az ellenség számára megteremtsék a szükséges információs képet.
A külügyminiszter elítélte, hogy az európai politikai vezetők félrefordítják a fejüket, nem hajlandók tudomást venni arról, hogy Ukrajnában, amelyet gyorsítósávon be akarnának nyomni az Európai Unióba. Itt olvashat erről többet >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutálisan kilőtt az arany ára
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le