Újabb személyt vettek őrizetbe az osztrák hatóságok Bécsben a Taylor Swift koncertje elleni merénylettervvel kapcsolatban, jelentette be pénteken az osztrák belügyminisztérium. Ezúttal egy 18 éves iraki állampolgárságú férfit hoztak összefüggésbe a bűncselekménnyel, aki a 19 éves észak-macedóniai származású osztrák állampolgárhoz hasonlóan szintén hűséget esküdött az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezetnek – írja az MTI.
Az iraki a fő gyanúsított ismeretségi körébe tartozik, és találkozott vele közvetlenül azelőtt, hogy utóbbit őrizetbe vették, de a merénylettervhez nem volt közvetlenül köze, nincs arra vonatkozó bizonyíték, hogy aktívan részt vett volna annak szervezésében
– közölte Gerhard Karner osztrák belügyminiszter.
Kapcsolódó
Beran A., a 19 éves fő gyanúsított csütörtökön beismerő vallomást tett. Mint kiderült, azt tervezte, hogy csütörtökön vagy pénteken a bécsi Ernst Happel Stadionnál autóval behajt a rajongók közé, bombát robbant, és a stadionon kívül pedig pokolgépekkel és szúró-vágó fegyverekkel felszerelkezve rendez vérfürdőt. A Kurier informátorai szerint a támadást az Iszlám Állam akarta magára vállalni. Beran A. már korábban rendőri megfigyelés alatt állt, mert szoros szálak fűzték egy iszlamista hálózathoz.
A főügyészi hivatal kezdeményezte pénteken délelőtt az őrizetbe vett 19 éves fő gyanúsított és a török és horvát származású, 17 éves gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezését. Az illetékes kerületi bíróság még pénteken dönt erről.
Gyász a Swifties klubban: a pénzüket is siratják Taylor Swift rajongói
A történtekről ITT olvashat bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég