Khaled el-Enany volt egyiptomi régészeti és turisztikai minisztert választotta meg hétfőn az UNESCO, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete végrehajtó tanácsa új főigazgatónak a következő négy évre. Mindezt néhány hónappal azután, hogy az Egyesült Államok bejelentette: ismét kilép az általa politizálással vádolt szervezetből.
Az 54 éves, egyiptológus végzettségű volt miniszter 57 szavazatból 55-tel messze megelőzte a kongói jelöltet, Firmin Edouard Matokót – számolt be az MTI.
A szavazás eredményét november 6-án még jóvá kell hagynia az UNESCO közgyűlésének Szamarkandban megtartandó ülésén, de az még soha nem ment szembe a végrehajtó tanács döntésével.
A franciaországi Montpellier egyetemén diplomázott, franciául kiválóan beszélő Khaled el-Enany az első, arab országból származó főigazgató az UNESCO élén, és a második afrikai a szenegáli Amadu Mahtar Mbow (1974-1987) után.
„A legjobbakat kívánom Dr. el-Enanynak nemes küldetésének teljesítéséhez” – írta Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök közleményében.
Az új főigazgató november 14-én veszi át hivatalát a szervezetet 2017 óta irányító francia Audrey Azoulay-tól.
Khaled el-Enany a végrehajtó tanács előtt hétfőn úgy fogalmazott,
„kéz a kézben fog dolgozni minden tagállammal a szervezet modernizálásában és a jövőjét szolgáló ütemterv elkészítésében”.
Az Egyesült Államok júliusban bejelentette, hogy kilép a szervezetből, mert szerepvállalása annak tevékenységében „nem szolgálja az Egyesült Államok nemzeti érdekét”.
„Az UNESCO megosztó társadalmi és kulturális ügyek érdekében dolgozik, valamint továbbra is súlyánál nagyobb mértékben összpontosít az ENSZ Fenntartható Fejlődés Céljaira, annak globalista, ideologikus elképzelésére a nemzetközi fejlesztést illetően, ami szemben áll a mi »Amerika az Első« külpolitikánkkal” – írta akkor Tammy Bruce, a külügyminisztérium szóvivője közleményben.
Kapcsolódó
Tammy Bruce egyúttal „nagyon problematikusnak” nevezte az ENSZ szakosított szervezetének azon döntését, hogy felveszi tagjai közé a „Palesztin Államot”, ami ellentétes az amerikai politikával, és, ami szerinte „hozzájárult az Izrael-ellenes retorika megerősödéséhez a szervezeten belül”.
Az amerikai kilépés 2026. december 31-én lép hatályba. A kilépés megnehezíti az UNESCO fenntartását, ugyanis költségvetésének nyolc százalékát biztosította eddig Washington, de utóbbi kilépése megtépázta a presztízsét is.
Khaled el-Enany megígérte, azon fog dolgozni, hogy visszahozza az Egyesült Államokat az UNESCO-ba, ahogy azt elődjének, Audrey Azoulay-nak 2023-ban sikerült elérnie, hat évvel azután, hogy Donald Trump először döntött úgy: országát kilépteti belőle.
Trump döntött: az Egyesült Államok kilép az UNESCO-ból – ismét
Véget ért az amerikaiak számára az UNESCO-s tagság: Trump 2017-ben már döntött erről, a Biden-adminisztráció visszalépése után viszont újra elhatározta ugyanezt, így jövő év végéig távoznak is a szervezetből. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére