Az elmúlt évtizedek választásainál sok múlott az ingadozó államon, 2016-ban el tudta csábítani a demokratáktól a hagyományosan inkább rájuk szavazó kékgalléros munkásokat, de 2020-ban Joe Biden visszaszerezte az államot – írja a CNBC. Trump arra összpontosított, hogy az elektromos autók térnyerésével a kínai autógyártók egyszerűen kivégeznék amerikai ellenfeleiket, ezért nincs szükség a villanyautókra. Harris pedig arról beszélt, hogy elkerülhetetlen az elektromos átállás, mert csak így őrizhetők meg a munkahelyek.
Az autógyártók és beszállítóik nem állnak egyik elnökjelölt mellett sem, inkább felkészülnek bármelyikük győzelmére.
A három nagy kérdés:
- a kínai autóimportot érintő tarifák ügye,
- a szén-dioxid-kibocsátásra vonatkozó szigorítások,
- a foglalkoztatás.
Ha Harris nyer, akkor várhatóan folytatódik a Biden-adminisztráció iparpolitikája, ami az autógyártók esetén a környezetvédelmi elvárások szigorítását és az elektromos autók eladásának támogatását jelenti. Ugyanakkor a cégvezetők aggódva figyelik, hogy a demokrata elnökjelölt „túl jó viszonyt” ápol a legnagyobb ágazati szakszervezet, az UAW vezetőivel.
Trump esetén éppen fordított a helyzet. Vélhetően lazítaná a villanyautó-támogatásokat, törvényi előírás ellenére. Kemény vámpolitikát folytatna, egyebek mellett jelentős extra terhet róna a kínai villanyautók behozatalára.
Harris szerint, ha teljesülne Trump ígérete az általános vám bevezetésére minden árucikkre, annak gazdasági hatása megegyezne egy szövetségi szintű áfa bevezetésével.
A legnagyobb szakszervezetnél az UAW mérése szerint a Biden–Harris páros szakszervezeteket támogató magatartása az alelnököt támogatja. Joe Biden részt vett korábban a szervezet kongresszusán, az UAW elnöke, Shawn Fain pedig aktívan kampányol Kamala Harris mellett. Ugyanakkor van olyan szakszervezet, a Teamsters, amely egyik elnökjelölt mellett sem tette le a voksát.
Közös ígérete a két elnökjelöltnek, hogy felülvizsgálnák az észak-amerikai szabadkereskedelmi szerződést (USMCA), mert az most lehetővé teszi a kínai autóipari cégeknek, hogy a Mexikóban felhúzott üzemeiken keresztül büntetővámok nélkül bejuttassák termékeiket az Egyesült Államokba is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt