Donald Trump elnök már pár héttel korábban jelezte, hogy szankciókat szabhat ki Oroszországra a háború folytatásáért, azonban eddig nem hozta meg büntető intézkedéseket. A szankciók bejelentésére akkor került sor, amikor Donald Trump „lemondta” a Putyinnal tervezett budapesti béketárgyalást, mivel „nem érezte úgy, hogy eljutnának oda, ahová szükséges lenne” – írja a CNN.
Az Ovális Irodában tett nyilatkozatában Trump kifejtette, hogy úgy érzi, itt az ideje a szankcióknak, és megjegyezte, hogy sokáig várt a bevezetésükkel. Az amerikai elnök azonban reményét fejezte ki, azzal kapcsolatban, hogy a retorzióknak nem kell sokáig érvényben lenniük, mert a háború véget ér.
A szerdai bejelentésre néhány órával azután került sor, hogy Oroszország nagyszabású légitámadást indított Ukrajna ellen, beleértve Kijevet is.
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter szerdai nyilatkozatában elmondta, itt az ideje megállítani a gyilkolást és azonnali tűzszünetet kötni.
Mivel Vlagyimir Putyin, orosz elnök nem hajlandó véget vetni ennek az értelmetlen háborúnak, a pénzügyminisztérium szankciókat vezet be Oroszország két legnagyobb olajcégével szemben, amelyek finanszírozzák a Kreml háborús gépezetét
– fogalmazott.
Hozzátette, a pénzügyminisztérium készen áll arra is, hogy ha szükséges, további lépéseket tegyen a háború befejezése érdekében. „Ezek szankciók, nem másodlagos vámok, amelyek jelentős és hatékony intézkedések lesznek, és arra buzdítjuk az európai és G7-es szövetségeseinket, illetve Kanadát és Ausztráliát, hogy csatlakozzanak hozzánk”.
A szankciók a Rosneftet, a Lukoilot és csaknem három tucat leányvállalatukat érintik. Az Egyesült Királyság a múlt héten szankcionálta a két olajvállalatot, az Európai Unió pedig szerdán újabb szankciócsomagot fogadott el.
Trump a múlt héten kijelentette, hogy Budapesten találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Ezt követően azonban az amerikai elnök lemondta a csúcstalálkozót, mivel „egyszerűen nem érezte helyesnek”, de hozzátette, hogy ez nem azt jelenti, hogy a jövőben ne találkozna az orosz elnökkel.
Júniusban a G7-csúcstalálkozón az amerikai elnök még úgy fogalmazott, a szankciók bevezetése hatalmas összegbe fog kerülni az Egyesült Államok számára.
Szerda reggel Bessent a szankciókat „az egyik legnagyobbnak” nevezte, és rámutatott Trump csalódására Putyinban és az ukrajnai háború befejezéséről szóló tárgyalások állásában, miután több mint két hónappal ezelőtt csúcstalálkozóra került sor Alaszkában.
Romokban hever Orbán Viktor álma, egyelőre nem jön össze, amit nagyon akar
Nem találja a hangot az orosz és az amerikai diplomáciai testület, így csúszni látszik Orbán Viktor nagy álma, a budapesti Trump-Putyin csúcstalálkozó.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban